2010.08.16. 20:20 | Szerző: MDN | Kommentek: 5

„Azt gondoltam, hogy a mindent elárasztó importzene árnyékából legalább évente egy napra egy kis fényt koldulhatunk a saját értékeink megvilágításához...

 

Azt gondoltam, hogy a mindent elárasztó importzene árnyékából legalább évente egy napra egy kis fényt koldulhatunk a saját értékeink megvilágításához. Hogy áldozzunk egy kis figyelmet a hagyományainknak - mert sokféle van - és a sok megszületett, de a közönség előtt szinte ismeretlen, hiába megírt új műnek, és az ezeket megalkotó új tehetségeknek. Egynapos ünnepre gondoltam, amely nekünk és rólunk szól, mi szervezzük, ahogy mondják, "alulról".
Népszabadság, 2010.augusztus 9., Láng Zsuzsa interjúja

Kommentek megtekintése (5 komment)

 


2009.09.15. 15:57 | Szerző: emil | Kommentek: 4

Szombaton délután háromkor kezdődött. A földalatti felöl érkező emberek szokatlan zajfajtát észlelték az aluljáróban – zene volt az.

 

Néhány kitartó zenekar minimál felállásban harcolt az átvonuló vonatok és emberek keltette hangzavarral. A TV stáb jelenléte sugallta, hogy nem egyszerű utcai zenélésről van szó.
Másnap 1-től folytatódott a Gödör előtti teraszon. A múlt underground sztárjai (Peter Ogi, Legát Tibor, Másik János) hunyorogtak a napra és játszották hol egy, hol két szál gitáron az immár földfeletti dalaikat a stílusosan kellemes őszi időben.
A sötétedéssel együtt a zene beköltözött a Gödörbe. Két színpad, közel 30 előadó egy este alatt, 20 perces váltásban, késés nélkül. Aki tudja, mit jelent ez, az a Keleti Blokkot kéri fel fesztiválja levezénylésére legközelebb.
Segítőkész roadok tépték ki a hangszereket az érkező zenészek kezéből és eltüntették valahova, hogy aztán a beállásukra azok megjelenjenek a megfelelő helyen. A Gödör backstage-jében ünnepélyes hangulat, együtt bulizott annyi zenész, amennyi ritkán látható egy helyen. A legidősebbek (Müller Péter? ef.Zámbó?) akár nagyszülei lehetnének a legfiatalabbaknak (Kisszínes, 15 év …) , de mit számít a kor.
Érdekes kombinációkat is láttunk – Pop Iván a Sickratmannel egy Kex dalt adott elő, Péterfy Bori a T. Balival alternatív rockot énekelt, a majdnem feltámadt Bérczesi Robi (Hiperkarma) Biorobot néven lépett fel, Szakcsi Lakatos Béla a Müller Péterrel Joy Division számokat adott elő.
A bejáratnál nem rövidült a hosszú sor, pedig voltak aznap rendezvények még kb. 20 helyen Budapesten. Ennyire népszerű az underground? Hagyjuk az undergroundot.
Számomra és sok más jelenlevő számára ez az este a Zene Ünnepe volt.
 
Kommentek megtekintése (4 komment)

 


2009.09.12. 14:11 | Szerző: zendo | Kommentek: 3

Pántlikás kalapomat meghatottan és zavartan gyűrögetve, mély főhajtással és kellő megilletődöttséggel köszönném meg Csík Jánosnak a sok csodálatos koncertet, ha egyszer személyesen találkoznánk. Meg ha lenne pántlikás kalapom...

 

Trójai falóként csempészték be a népzenét a könnyűzenei feldolgozásokkal, ezzel be is írták magukat a magyar zenetörténelembe. Zenetanárok hada évtizedek alatt nem volt képes ennyi fiatalhoz eljuttatni a népzenét, fásult mozdulattal ejtették ki kezükből a hangvillát nap mint nap: Reménytelen! Ezek a mai fiatalok már nem szeretik a népzenét. Csak a sok igénytelen rapet és hip-hopot hallgatják! Tolják a csíkot és nem hallgatják! Dehogynem, csak jól kell csomagolni!Üzleti iskolákban esettanulmányként kellene terjeszteni zseniális ötletüket.
 
Találó szó a feldolgozás, mert valóban FELdolgozták, FELemelték a Kispál és Quimby dalokat (Csillag vagy Fecske, Most múlik pontosan). Poros tabukat döngetve műfaji határokat törtek át és nem működne ez a kohéziós erő, ha nem adnák meg a tiszteletet és az elismerést a könnyűzenének.
 
A Tankcsapda klasszikust (Üljenek a fiúk ölébe a lányok!) sem csápolva, húrszaggató módon, a vonót a nézők közé hajítva adták elő, hanem nemes egyszerűséggel. És lenyűgöző a hatás! Mert az egyszerű nagyszerű.
 
Sallangmentes a játékuk, matyóhímzés és mórikálás nélkül szeretettel, tüzesen játszanak. Ahogy kell! A kétszeres anyuka Majorosi Marianna szálfaegyenes tartással, üvegestáncot járva nagy lelki nyugalommal és biztonságot adó erővel és ölel át minket varázslatos hangjával. Barcza Zsolt füstölgő cimbalomjátéka egészen egyedülálló, éppúgy mint a vonósok összeszokott férfias lendülete: a hetyke bajszú Sárkány évében született énekes, hegedűs zenekarvezető Csík János, a bartóki hagyományokat folytató Bartók József, Kunos Tamás brácsa, Szabó Attila hegedű.
 
Sokáig azt hittem, hogy a Besh oDrom fúvósát nem múlhatja felül senki. De Makó Péternél csak Makó Péter lehet jobb. De jó, hogy két zenekarban is hallhatom!
 
Hogy milyen érzés a zenéjüket hallgatni? A bogácsi pincesoron üldögéltem néhány éve, háromlábú kis széken. Egy idős bácsi töltötte saját érlelésű borával meg poharamat, miközben a lenyugvó napot néztem a hegyek gyűrűjén túl. Egy élet tudása és munkája volt abban a nedűben. Vagy talán generációké. A föld, az Élet szeretete.
 
Kodály mosolygós szellemalakja ott lebegett tegnap a Zöld Pardonban és baseballsapkás, deszkás cipős kis srácok jöttek jattolni hozzá, Na szeva, Zotya, mi a pálya?
 
A keverőpultosok úgy látszik más hangszerekhez szoktak, mert a véget nem érő behangolás most sem maradt el, de addig legalább volt időnk söröspohárból és szívószálból némi lelemény hozzáadásával köcsögdudát készíteni. A pálinkás stand körasztalának ütögetve pedig a ritmusszekciót erősítettük a színpad mellett. Lovasit nem a műszaki nehézségek miatt nem hallottuk, hanem hangszálbántalmai miatt nem tudott eleget tenni a fellépésnek. Ezúton kívánok gyógyulást neki, a mézes pálinka csodákra képes! Bár van egy mondás, miszerint „Egyszer mindent ki kell próbálni, kivéve a néptáncot és a vérfertőzést!”, azért a néptánccal kivételt tehetünk!
 
Érződik minden mozdulatokon, minden megnyilvánulásukon, hogy milyen nagyszerű emberek a zenekar tagjai. Szilárd értékrenddel, nyitott és tiszta szívvel folytatják áldásos missziójukat - fáradhatatlanul.
A felerősödő nacionalizmussal szembeszállva ők megtalálják a közös hangot szomszédainkkal: méghozzá a népzenével. A háborúkat és a gyűlöletet mindig a politikusok és vallási vezetők szítják, az öldöklésnek mégis a kisemberek az áldozatai. A hadseregekből is csak a katonazenekarokat kellene megtartani.
 
Felszínes és sekély érzelmekben bővelkedő világunkat katartikus erővel szembesítik a múltból jövő őszinte és mély érzésekkel. Amikor még tudtak mulatni az emberek, tudtak igazán szeretni és gyászolni. Amikor még számított a böcsület. Az adott szó. Amikor még volt vendégszeretet. És volt idő szalmakazlak tövében elheveredni és a szikrázóan kék égen gomolygó felhőkben gyönyörködni.
Érezni a Teremtő jelenlétét, a Rendet, a Harmóniát.
 
A Jóisten kísérje útjukon őket!
Kommentek megtekintése (3 komment)

 


2009.09.10. 16:21 | Szerző: Zendo | Kommentek: 1

 Minden tiszteletem a magyar zenészeké, akik egy kis ország kis piacán csökkenő lemezeladások és ezer forintos koncertbelépők mellett nem adják fel a túlélésért folytatott harcot. Ma már az óvodások is gyakorlatiasabbak és jövedelmezőbb foglalkozásokról álmodoznak: énekesnő és rocksztár helyett a kislányok pornószínésznők szeretnének lenni, a kisfiúk maffiavezérek.

 

 

Most értesültem róla,hogy másodszor is megrendezésre kerül a Magyar Dal Napja szeptember 13-án. Presser Pici fejéből pattant ki az ötlet tavaly és ötvenezer ember élvezte a nem mindennapi zeneünnepet.
 
A Magyar Dal Napján hallottam először a Csík zenekartól a Quimby dal (Most múlik pontosan) feldolgozást és férfiasan bevallom folytak a könnyeim a meghatottságtól. Bár lehet hogy az előttem álló nagymama dezodor helyett könnygázzal fújta be hónalját. Azóta is csak sötét napszemüvegben merek eljárni a Csík zenekar koncertjeire. Nem tudom mi lehet a titkuk, vajon a zenére is igaz,hogy két különböző stílus ötvözete, valami egészen erős új anyagot ad és közben óriási energia szabadul fel?
 
Presser pedig úgy fog szerepelni a történelmi lexikonokban néhány oldallal Semmelweis Ignác előtt, mint a Magyar Dal megmentője. Ő lesz majd a MiénkIttA tér névadója.
 
Egykori ellenségek tették le a csatabárdot a szent ügy érdekében tavaly a színpadon , ahol ellenszenvnek, szakmai féltékenységnek nyoma sem volt: a zenészek valósággal megtáltosodtak és végre megtört a turáni átok Összefogott a zenei élet színe-java!
 
A nyugdíjasmaffia támadásainak kereszttüzében álló MR2 sokat tett a fiatal magyar tehetségek népszerűsítésért. Bár mintha az utóbbi időben kicsit „eldiszkósodott” volna. Amikor a Pet Shop Boys zenéjét egy nap tízszer lenyomták már lendítettem is a baseballütőmet, de aztán mégis megkegyelmeztem a Tivoli Audio fekete dobozának.
 
Franciaországban 70%-ban hazai zenét köteles a média sugározni és csak 30% külföldi zenét adhat. Nem véletlen, hogy a sovinizmus szó is francia eredetű: a franciák a leghűségesebb vásárlói például a francia autómárkáknak. Pedig Renault, Peugeot és Citroen helyett jobb és szebb autókra is telne nekik. De nekik legalább van annyi eszük,hogy a hazai ipart és a hazai munkahelyeket védik foggal-körömmel, szakszervezettel.
 
Most a válság alatt látszik igazán,hogy Magyarország mennyire a lakókocsi kapitalizmus áldozata lett és az olcsó munkaerő és adókedvezmények miatt betelepült cégek rögtön szedik a sátorfájukat ha valahol még olcsóbban tudják előállítani termékeiket.
 
A 80-as évekig tartó vasfüggöny viszonylag nagy hazai piacot teremtett a magyar zenészeknek, már akiknek megjelenhetett lemezük az átkosban, külföldre csak nagyon kevesen juhattak ki. A VHK hollandiai fellépéséért például személyesen Beatrix királynő járt közben még a 80-as években.
 
Minden magyar zenekar sokat remélt a nagy lemezkiadók bejövetelétől, de ők is leginkább csak piacot vásároltak és kevés hazai tehetség külföldi kibontakozását segítették
 
Az internetkorszak a myspace-szel szerencsére megnyitotta a világot a magyar zenészek előtt. Számos izgalmas külföldi-magyar kooperációnak lehettünk tanúi, például a Membrán / Cadik lemezen amerikai hip-hop kiválóságok énekelnek, és még csak ide sem kellett repülniük a felvétel miatt. Nicola Conte Harcsa Veronikával turnézik Európában. Heavy metal nagyhatalom lettünk.
 
Várom nagyon a szeptember 13-án a Magyar Dal és Magyar Zene ünnepét, bár a politika és a vallás, mint Mózes a Vörös tengert országunkat ketté osztja, de ezen a napon felejtsük végre el a tatárjárás borzalmait, hogy miként bántak el velünk az avarok, éljünk végre a jelenben és a sebek nyalogatása helyett tiszteljük meg jelenlétünkkel a hazai tehetségeket! És mondjuk el egy fohászt értük!
 
Konferál Kimnovak. Ámen. Ja nem: showman.
Kommentek megtekintése (1 komment)

 


2009.09.05. 11:23 | Szerző: emil | Kommentek: 1

A komáromi hídhoz közeledtünk, amikor elénk lépett egy rendőr és megállított. A régi, határnál felbukkanó félelem jelent meg bennem. Aztán átengedtek, lassan haladtunk a hídon piros-fehér zászlók és transzparensek mellett. Az egyiket megjegyeztem: „Idősebb vagyok, mint Szlovákia”. Mi a franc van megint? – gondoltam. Aztán megérkeztünk a fesztiválra és gyorsan elfelejtettem a rossz érzéseket.

 

Hanna-Hanna fesztiválról tavaly hallottam először, mint valami kis szlovák eseményről. Idén mindenki beszélt róla, meg is hívtak fellépni. Amikor beajánlottam a népes zenekaraimat is, kiderült, hogy nem fog működni – csak úti költséget fizetnek. Ezen a nyáron voltam pár ilyen fesztiválon, valahol buktam is. Meg persze a szokásos, „fizetős” megafeszteken is felléptem. Mi a különbség feelingben a kettő között? Az egyik olyan, mint a nyaralás, a másik olyan, mint a munka.
A fesztivál egy tanyán zajlik, Duna holtága mellett, gyönyörű természeti helyen. A házi állatok mászkálnak az emberek között, a tanya tulajdonosa cowboyra hasonlít, és semmire nem mond nemet – ismeretlenül megengedte nekünk, hogy elvigyük az egyik csónakját egy körre. Tanács pároknak, akik kezdők a csónakázásban: ne add a kedvesednek a másik evezőt, mert felborul a csónak. Inkább evezz egyedül és gyönyörködj a tájban gyönyörködő párodban.
 
 
Két napig teljes nyugalomban éltünk. Nem számított, megkapjuk-e a megígért szállást (Space of Joy-os orosz barátaink teepee-jében volt bőven hely), ki lép fel (pedig voltak ismert magyar és érdekes környékbeli zenekarok), vannak-e a fesztiválon ismerősök (ismeretlenekkel ugyanolyan jól éreztünk magunkat), az sem, hogy fellépés közben a hátamra esett az eső – az embereket is beterelte a chill-out sátorba és így nagyobb lett a közönségem. A fesztivál védőszentjét, az óriás szalma gorillát Izmaelnek neveztem el és kiderült, hogy tényleg ő (lásd Daniel Quinn „Izmael” c. könyvét).
 
 
A dolgokat összehasonlításban lehet értékelni – amikor kimentünk a városba fácán levest enni és az étteremben 2 órán át hallgattunk valamelyik magyar kereskedelmi rádiót, a gyomrunk összeszorult és nem értettük – tényleg ekkora hamisság közepette élünk?
Egyébként nem tudtam eldönteni, milyen országban vagyok. Többnyire magyarul beszéltek, többen érdekesen, de voltak szlovák szlovákok is meg persze sok más nemzet. Nem is kell mondanom, hogy probléma nem volt.
Visszafelé menet Káosz elmondta, mi volt a hídfoglalás oka. Nem értettem az egészet. Aztán otthon kaptam pár adalék infót. Kezdtem érteni. Minden a helyén. Ti játsszátok a játékaitokat, mi meg csináljuk a fesztivált.

  

Kommentek megtekintése (1 komment)

 


2009.09.03. 11:19 | Szerző: Zendo | Kommentek: 1

Nézem a színes graffitiket a gyárkerítésen. Folyamatosan változnak. A régiek közül csak az igazán jók maradnak fenn, az újak mindig frissülnek. Különböző stílusok ihletik őket, de úgy látszik Bob Marley és Commandante Che Guevera szimbolikus alakjai felett nem jár el az idő.

 

 

Az Irie Maffia zenéjében is békésen megfér egymás mellett a jamaikai reggae és a rock, hip-hop, funk. Visszanyúlnak a gyökerekhez, de nem a turistáknak való sunshine-reggaet nyomják ( mint mondjuk a „kezemben ganja, a szemem meg bandzsa”), hanem az igazi authentikus, a 60-as évekbeli kortalan, időtálló zenéket keresztezik friss zenei hatásokkal. És sok szlenggel.
Nemesítik a zenét.
Különben idegennek hatna a hazai közegben amit játszanak, mint mondjuk a balatoni görög falu.
A lüktető, de békés alapokban azonban ott rejlik a Fekete Párducok, Malcolm-X harcossága, az egyenlő bánásmódért való küzdelem és a jogtiprások elleni soha véget nem érő harc.
Az ökölbe zárt kinyújtott jobb kéz.

Jó látni olyan művészeket, akikről sugárzik,hogy ki mernek állni azon értékek mellet, amiket fontosnak tartanak. Mernek szembeszállni és kimondják a véleményüket. Respect for that!
Egy anti-globalista tüntető tettrekészségét érzem ki a dalokból. Az ugrásra kész izmok feszítettségét. Mert amikor nem tudod melyik irányból sújt le a gumibot, nincs idő habozni, ébernek kell lenni.
Elkezdtem összeírni a számokat, amik nagyon tetszenek a „Fel a kezekkel!” lemezükről. Ránézek a papírra: a teljes albumot bejelöltem.
Sok zenekar nem képes élőben hozni a stúdióalbum színvonalát , de képzett zenészek lévén ők még jobbak élőben.

Sajnos nagyon is aktuális volt a Rock Against Racism rendezvény a Sziget 0. napján. Elborítva az elméket újra él a fajelmélet. Azonban a koncert veszteséges lett. A MANCS cikke szerint olyanok is akadtak a fellépők között, akik bort isznak és vizet prédikálnak.

„Rasszisták, menjetek haza!” olvasom a falfirka üzenetét.

 

Kommentek megtekintése (1 komment)

 


2009.08.29. 11:38 | Szerző: Zendo | Kommentek: 0

 A Magyar Dal Napja jó alkalom lesz arra,hogy belekóstoljunk más zenei stílusokba. Az első találkozás egy számunkra új műfaj képviselőivel egy életre meghatározó lesz – Richard Gere-nek köszönhetően ezt tudjuk már a Pretty Woman óta. És ez nem csak az operára igaz.

 

Fedezzük fel a jazzt, ha még nem tettük meg eddig. Fábián Juli kihagyhatatlan a nap programjából. Jazz Riffjében kiváló zenészek kísérik, akiket külön-külön is nagy élmény meghallgatni, no de hát így egyben...
 
Sárik Péter komponista és jólelkű, finomkezű zongorista, aki a legvadabb virtuóz szólókat is úgy képes előadni,hogy szinte ujjlenyomatot sem hagy a billentyűkön. Ha egyszer használt, de megkímélt állapotú, újszerű zongorát szeretnénk vásárolni, az övét mindenképpen ajánlanám. Meg hát egyszer még sokat fog érni az E-bayen!
 
És akkor még nem is említettem Papesch Péter szólógitárosokat megszégyenítő basszusát (basszus, de jól játszik!), Csejtey Ákos mély átéléssel előadott fúvósfutamait.
 
Födő Sándor a nagyon ütős ütősvirtuóz minimális térben maximális térkihasználtságú dobjátékát japán turisták vakuvillantásai kísérik, mert a fényképeket tanulmányozva otthon kétszer annyi bútort tudnak elhelyezni 10m2-es tokiói otthonukban. Domo arigato, Fodo-san!
 
Juli énekének hatását állítólag Egely György tanulmányozza jó ideje varászvesszejével a rejtélyes parajelenségek miatt: borús gondolatfelhőinket elűzi ez a csodás hang, a hőmérséklet több fokot emelkedik, évszaktól függetlenül virágok nyílnak a környező kertekben, mi pedig gyermeki mosolyra fakadunk. Több koncertlátogató írásos vallomása a bizonyíték, hogy még az autósok is megállnak a zebra előtt és udvarias kézmozdulattal engedik át a megváltozott aurájú jazzrajongókat.
 
Juli pedig igazi háziasszonyként gondoskodik arról hogy minden egyes vendége jól érezze magát : a szívét kiteszi a rajongóiért. Ő megtalálta életfeladatát, amikor a külkeres tanulmányok és az ezzel járó akkreditívek, EUR 1-es nyomtatványok irattornyai helyett a jazz varázslatos világát választotta és énekesnő lett.
 
Ez a szívből jövő felszabadult öröm és a vibráló életenergia simul rá tajtékként a hanghullámokra. 
Kommentek megtekintése (0 komment)

 


2009.08.28. 11:50 | Szerző: Dred | Kommentek: 0

"A hetet egy rendhagyó fellépéssel kezdtük, a szombathelyi büntetés végrehajtási intézetbe kaptunk meghívást".
 

 

A nyár egyik leghúzósabb időszaka az augusztus közepe volt, hiszen az ország kilenc pontján fordultunk meg. A hetet egy rendhagyó fellépéssel kezdtük, a szombathelyi büntetés végrehajtási intézetbe kaptunk meghívást. Előre felkészítettek minket, hogy milyen tortúrán kell majd átesnünk, ami később be is igazolódott: fémdetektoros kapukon kellett átmennünk, le kellett adni a fém tárgyakat, telefonokat, kulcsokat, személyi igazolványokat. A szervezők külön felhívták a figyelmünket arra, hogy a fogvatartottak nyugalmának érdekében Doris ne vegyen fél kihívó ruhákat. Többszörös zsiliprendszeren keresztül vezetette az utunk egy nagy színpaddal ellátott előadó terembe, ahova katonás fegyelemmel kísérték be a fogvatartottakat.  A jelenlévők jutalomként kapták azt a lehetőséget, hogy megtekinthessék a koncertet. A fellépés előtt nagyon feszültek voltunk, mert ilyen közegben még soha nem léptünk fel és nem tudtuk milyen reakciókra számíthatunk. Remegő térddel léptünk a színpadra, de az első Dal után már taps és ováció fogadott, dalról dalra egyre jobban oldódott a nem mindennapi közönségünk és mi is. A műsor végén saját készítésű festménnyel ajándékoztak meg bennünket a bentlakók. Még ezen a napon egy Zalaegerszegi diszkóban is felléptünk, viszont az éjszakai fellépésig bőven volt időnk, ezért megnéztük az aktuális Harry Potter részt moziban. A film vegyes érzéseket váltott ki bennünk, egyes szakaszairól szögesen ellentétes véleményünk volt. Éjfél felé értünk a diszkóba, ahol fürkésző tekintetek követték minden mozdulatunkat. Nagyjából fél egykor léptünk színpadra, ahol a közönség az első pillanattól kezdve velünk együtt énekelte dalainkat.

Hét utolsó munka napján, pénteken békés megyébe látogattunk, ahol két clubban adtuk elő dalainkat. Az első buliban kb. a műsor felénél teljes sötétségbe borult a diszkó. Szerencsére ez nem tartott sokáig, ott folytathattuk műsorunkat ahol kényszerűen abbahagytuk. Itt is, csak úgy, mint később a másik helyszínen hosszas dedikálás és közös fényképezés várt még ránk. A szombati napon 3 helyre voltunk "hivatalosak", már délután kezdtünk , az első helyszínen előttünk egy bűvész lépett fel, akinek műsorát mi is végignéztük. Nagyon mulatságos volt látni, ahogy a kisgyerekek tátott szájjal nézték a mutatványokat. A másik két koncerten minden úgy történt, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. A vasárnapi napot egy Budapesti TV felvétellel kezdtünk, ahol bemutattuk legfrissebb dalunkat, és persze a Változnak az idők sem maradhatott ki. Innen hosszú utat kellett megtennünk a következő fellépésig, ami egy Pécs melletti településen volt. Ez a helyszín azért volt különösen fontos számunkra, mert Dred Pécsett nőtt fel. A koncert utáni dedikálás persze itt sem maradhatott el.

Kommentek megtekintése (0 komment)

 


2009.08.27. 09:51 | Szerző: Peter Ogi | Kommentek: 1

Én az utca másik oldalán járok, onnan nézem a Magyar Dal gigantikus ünnepét.
Most, hogy elvonult a vihar, életünkre mégis egy sápadt hold fénye hull, a nemzet még nyögi himnuszát és én, aki oly sokat vártam egy vasfüggöny másik oldalán, a Magyar dal nagy ünnepén azt éneklem: "bárcsak lehetnék én egy könnyű kismadár, ha érzi hogy jön a hideg szél messze száll".

 

De szívem, néha más nyelveken, össze fogalmazva az élő bábel szavait, legmélyebben idetartozik és igaz örömmel köszönti a nagyszerű előadókat és zenészeket akik fellépnek e nevezetes esmény szinpadain országszerte.

Köszöntöm Presszer Gábort, aki Magyar Dal Napjának ötletgazdája és ilymódon úttörő harcosa.

Személyszerint pedig köszönöm a megtiszteletetést, hogy az alternatív Magyar Dal blokkjában (Gödör) az egykori Spions képviseletében én is meghívatattam és résztvehetek. 

Kommentek megtekintése (1 komment)

 


2009.08.26. 16:04 | Szerző: Czutor Zoltán | Kommentek: 0

Mert a zene elsősorban érzés és ha nem jön ki, beszáradunk, utálni kezdünk másokat, de elsősorban magunkat.

 

Most már úgy zenélnék. Írnám, kipakolnám a sok kicsavart, vagy éppen hülye + érzelgős dolgot, amik ott állnak sorba a fejemben. Mert idáig – már hónapok óta – csak szervezgetek, intézkedem, jó néhány hasonlóan másképp indult társammal, hogy próbáljunk már valami előremutatót összehozni abban a kis medencében is, ahol szintén sok évtizede majdnem mindenki popzenét danolászik. És nem csak fürdés közben.

Igyekszünk felnyitni szemeket, füleket arra, hogy ha mi nem vigyázunk a zenénkre, senkit nem fog érdekelni, ha az örökre elhalkul.

Jól van. Itt a Magyar Dal Napja, itt van egy rahedli bíztató fejlemény a törvénytervezeteket illetően is. Sínre tettünk egy pár dolgot, ami csak szerelés, építkezés, helycsinálás volt. Még nincs kész közel sem, de már el kell kezdeni belakni jófajta dalokkal. Belakni ötletekkel, erővel, mondanivalóval és érzéssel. Mert a zene elsősorban érzés és ha nem jön ki, beszáradunk, utálni kezdünk másokat, de elsősorban magunkat. Úgyhogy ki a szívvel, a hangokkal, a vágyakkal, hogy sokáig éljünk. Mert ha van Jóisten, akkor ő azt akarja, hogy kifejezzük az érzéseinket. A Sátán valószínűleg azt, hogy be.

Kommentek megtekintése (0 komment)

 


2009.08.24. 14:35 | Szerző: Nemjuci | Kommentek: 0

Ma este fellépésünk lesz a Lánchídon a Budapest Bárral. Imádom a Lánchidat, a legtöbbször ott kerekezem haza a Hév-hez. Szoktam énekelgetni bringázás közben,de most rendes színpadot kapunk alánk, viszont elveszik a biciklit közben alólunk. Nem tudom, ki melyiket választaná, hehe. 

 

Szeptember elején lesz a következő lemezfelvételi nap, épp portugál ismerősöket noszogatok itt a neten, kiejtés végett a Corcovado-hoz.
Egyik számom az lesz.

Kellemes fáradság van a karjaimban, tegnap irtojó szélben szörföztem a Balatonon. Mielőtt azt gondolná bárki, hogy eeez igen, felhívnám mindenki figyelmét, hogy tavalyi évben kezdtem ismét kacsingatni a természetes víz felé, egészen addig hosszú hosszú évekig bele sem mentem ill. napra sem feküdtem ki. Mekkora egy hülyeség volt. Nade tény, hogy víziszonyt és hajóiszonyt kell leküzdenem folyamatosan.
Olyan fokú terápiába bocsátkoztam, hogy jövő héten az Adrián fogok vitorlázni, (ez még rejtély számomra is, hogyan lehet túlélni).  A lényeg: "Látod, ez a szerelem!"

Aztán még odáig is elmerészkedtem, hogy holnap a NEMJUCI alámerül a Lupa szigeti tóban. Kicsit megmártózunk, aztán gyorsan le is fotóznak minket, milyenek vagyunk vízből kijőve. Utána gyorsan rittyentek egy isteni (reméljük) bográcslecsót itthon, a tóhoz közel, meghívva jópár barátot, zenekart. Ünnepelnünk kell, mert megjelenik a lemezünk szeptemberben! De a mi kezünkben már benne van, és nagyon szeretjük. Hát, ha Magyar Dal Napja...ezek igenis magyar dalok, egytől egyig. Magyar zenekar tollából. Angol nyelven. Na, majd most jól elindul a vita: magyar dal, angolul?! igenigen!

Kommentek megtekintése (0 komment)

 


2009.08.21. 11:50 | Szerző: Zendo | Kommentek: 1

Csalóka a névválasztás, mert amíg a bizsu valódinak látszó ékszert jelent, addig a Bijou zenéje fehér arany nyaklánc brill medállal: légies könnyedségű  és kellően visszafogott elegancia diszkrét csillogással.

 

A Tánc című MR2 slágerrel váltak ismertté. A gimnáziumi szerelmek hangulatát idézi fel nekem a dal, amikor a tornatermi bulik alatt torkunkban dobogó szívvel kértünk fel táncolni egy lányt.
 
Hártó Szilvia melankolikus hangjától a múltba révedünk, megszorítja tétova kezünket és újraéljük az első lassúzás bizsergető érzését.
 
Igazodtam  a Bijou minimál hangzásához, mert hirtelen felindulásból kiszórtam 4 hangfalas szettemet surround erősítőstől és helyette a  parányi mono  Tivoli Audión hallgatom a zenét. A 30 év kutatómunkájával kifejlesztett hangdoboz csodákra képes, torzítás mentesen elektronikus újrakeverés nélkül a természetes élő hangot varázsolja vissza, mintha csak a stúdióban ülnénk a zenészek lábánál kuporogva.
 
A Bijou zenekar újra testközelbe hozza a zenét, a sok ezer wattos hangszórókból bömbölő fényeffektekkel sokkoló eksztázis helyett egy szál mikrofonnal gyengéden hozzánk simul a zene és mi menten libabőrösek leszünk a gyönyörtől. A selyemruha hűvös tapintása alatt érezzük a  lüktető meleget.
 
A Depresszió című számról elsőre a Beatrice Meditációja jutott eszembe a témaválasztás miatt, de ez a dal mégsem a köztes létben megragadt lélek fájdalmáról szól, a céltalan lét keserűségéről.
 
Életünk sodró folyója néha egyszerűen csak kiszélesedik, lelassul, hullámai kisimulnak és ilyenkor megtapasztalhatjuk a csendet és a belső békét ha kalimpálás nélkül lemerülünk az örvény mélyébe, hogy aztán onnan könnyedén újra a felszínre jussunk és a csendes sodrásra feküdve újra csatlakozhassunk a Lét szüntelen forgatagába.
 
Ez a depresszió pozitív hatása, nélküle csak átrohannánk életünkön és csak a felszínt érzékelnénk. Aki mélyre mer merülni, azt utána magasba emeli a felhajtóerő.
 
A slow food éttermek nyugalma árad ebből a zenéből. A McDonaldsok vadító színekre festett fala és a bömbölő zene arra kényszerít, hogy mielőbb letuszkoljuk a junk food-ot torkunkon, míg a slow food mozgalom az ízek újra megtapasztalására buzdít.
 
Jó étvágyat kívánok!
Kommentek megtekintése (1 komment)

 


2009.08.19. 18:12 | Szerző: Zendo | Kommentek: 0

Pántlikás kalapomat meghatottan és zavartan gyűrögetve, mély főhajtással és kellő megilletődöttséggel köszönném meg Csík Jánosnak a sok csodálatos koncertet, ha egyszer személyesen találkoznánk. Meg ha lenne pántlikás kalapom...

 

Trójai falóként csempészték be a népzenét a könnyűzenei feldolgozásokkal, ezzel be is írták magukat a magyar zenetörténelembe. Zenetanárok hada évtizedek alatt nem volt képes ennyi fiatalhoz eljuttatni a népzenét, fásult mozdulattal ejtették ki kezükből a hangvillát nap mint nap: Reménytelen! Ezek a mai fiatalok már nem szeretik a népzenét. Csak a sok igénytelen rapet és hip-hopot hallgatják! Tolják a csíkot és nem hallgatják! Dehogynem, csak jól kell csomagolni!Üzleti iskolákban esettanulmányként kellene terjeszteni zseniális ötletüket.
 
Találó szó a feldolgozás, mert valóban FELdolgozták, FELemelték a Kispál és Quimby dalokat (Csillag vagy Fecske, Most múlik pontosan). Poros tabukat döngetve műfaji határokat törtek át és nem működne ez a kohéziós erő, ha nem adnák meg a tiszteletet és az elismerést a könnyűzenének.
 
A Tankcsapda klasszikust (Üljenek a fiúk ölébe a lányok!) sem csápolva, húrszaggató módon, a vonót a nézők közé hajítva adták elő, hanem nemes egyszerűséggel. És lenyűgöző a hatás! Mert az egyszerű nagyszerű.
 
Sallangmentes a játékuk, matyóhímzés és mórikálás nélkül szeretettel, tüzesen játszanak. Ahogy kell! A kétszeres anyuka Majorosi Marianna szálfaegyenes tartással, üvegestáncot járva nagy lelki nyugalommal és biztonságot adó erővel és ölel át minket varázslatos hangjával. Barcza Zsolt füstölgő cimbalomjátéka egészen egyedülálló, éppúgy mint a vonósok összeszokott férfias lendülete: a hetyke bajszú Sárkány évében született énekes, hegedűs zenekarvezető Csík János, a bartóki hagyományokat folytató Bartók József, Kunos Tamás brácsa, Szabó Attila hegedű.
 
Sokáig azt hittem, hogy a Besh oDrom fúvósát nem múlhatja felül senki. De Makó Péternél csak Makó Péter lehet jobb. De jó, hogy két zenekarban is hallhatom!
 
Hogy milyen érzés a zenéjüket hallgatni? A bogácsi pincesoron üldögéltem néhány éve, háromlábú kis széken. Egy idős bácsi töltötte saját érlelésű borával meg poharamat, miközben a lenyugvó napot néztem a hegyek gyűrűjén túl. Egy élet tudása és munkája volt abban a nedűben. Vagy talán generációké. A föld, az Élet szeretete.
 
Kodály mosolygós szellemalakja ott lebegett tegnap a Zöld Pardonban és baseballsapkás, deszkás cipős kis srácok jöttek jattolni hozzá, Na szeva, Zotya, mi a pálya?
 
A keverőpultosok úgy látszik más hangszerekhez szoktak, mert a véget nem érő behangolás most sem maradt el, de addig legalább volt időnk söröspohárból és szívószálból némi lelemény hozzáadásával köcsögdudát készíteni. A pálinkás stand körasztalának ütögetve pedig a ritmusszekciót erősítettük a színpad mellett. Lovasit nem a műszaki nehézségek miatt nem hallottuk, hanem hangszálbántalmai miatt nem tudott eleget tenni a fellépésnek. Ezúton kívánok gyógyulást neki, a mézes pálinka csodákra képes! Bár van egy mondás, miszerint „Egyszer mindent ki kell próbálni, kivéve a néptáncot és a vérfertőzést!”, azért a néptánccal kivételt tehetünk!
 
Érződik minden mozdulatokon, minden megnyilvánulásukon, hogy milyen nagyszerű emberek a zenekar tagjai. Szilárd értékrenddel, nyitott és tiszta szívvel folytatják áldásos missziójukat - fáradhatatlanul.
A felerősödő nacionalizmussal szembeszállva ők megtalálják a közös hangot szomszédainkkal: méghozzá a népzenével. A háborúkat és a gyűlöletet mindig a politikusok és vallási vezetők szítják, az öldöklésnek mégis a kisemberek az áldozatai. A hadseregekből is csak a katonazenekarokat kellene megtartani.
 
Felszínes és sekély érzelmekben bővelkedő világunkat katartikus erővel szembesítik a múltból jövő őszinte és mély érzésekkel. Amikor még tudtak mulatni az emberek, tudtak igazán szeretni és gyászolni. Amikor még számított a böcsület. Az adott szó. Amikor még volt vendégszeretet. És volt idő szalmakazlak tövében elheveredni és a szikrázóan kék égen gomolygó felhőkben gyönyörködni.
Érezni a Teremtő jelenlétét, a Rendet, a Harmóniát.
 
A Jóisten kísérje útjukon őket!
Kommentek megtekintése (0 komment)

 


2009.08.17. 10:49 | Szerző: emil | Kommentek: 1

Tekerek a munkahelyem felé, utolér két német srác, kérdezik, merre van a Sziget. Kiderül, hogy Regensburgból jöttek el biciklivel. A Margit híd melletti bicikli út elágazásán eligazítom őket, erre halljuk azt, hogy „bocsi, bocsi!”, én elindulok előre, ők hátra, a közeledő görkoris nő pedig kirepül a kanyarból és dús káromkodások közepette a fűben landol.

 

Tiszta szerencse, hogy a Cökxpón Ambient Garden rögtön a bejáratnál van. Az embernek ezáltal megvan a lehetősége a békés átmenethez a rendszerek között. Ellenállok a bizsergésnek, hogy el kell menni megnézni a Prodidzsájt! Ehelyett megnézem Hortobágyi Lászlót, aki szitáros akusztikus koncertet ad. Kevés ember és elmélyült hangulat, amely a zenéről szól – szokatlan dolog a Szigeten. Hortobágyi még mindig a legjobb. Ezt csak az fogja fel, aki képes ellenállni a bizsergésnek.

Megnyugtat a hír, hogy  a Prodigy nem is volt annyira jó (a Pendulum viszont igen). Amúgy minden a régi. Ja, van Hungarikum valami, de oda nem megyek, mert már a szótól kiráz a hideg. Kevesebben vannak. Miért? Fejtse meg az, akinek ez a dolga. Az Export Iroda Professional Area-ja egy konténerré szűkült, ahol sok ember internetezik, levegő viszont nincs. Ez szomorúsággal tölt el. Ezen a helyszínen lehetett találkozni fontos emberekkel – koncertszervezőkkel, egzotikus zenekarok menedzsereivel, zenei szakemberekkel, média aranyhalakkal és csinos külföldi lányokkal, akiknek sose jegyeztem meg a foglalkozásukat. Szóval a szakmai rész akadályoztatva van. Marad a backstage chat. Marina, a Roma Sátor szervezője, kint van az 5 hetes gyermekével. Ezt hívom elhivatottságnak. Mourad, a francia-algériai barátunk, aki amúgy Prágában él és igen gyakran jár Pestre, most egy, elmondása szerint közepesen érdekes cseh cigány zenekart hozott. Figyelem – ezek nélkül az emberek nélkül sokkal kevesebb magyar zenekar jutna ki külföldre és kevesebb jó külföldi zenét látnánk itt. Nem a sajtóban nyilatkozó illetékesek mozgatják a kultúrát, hanem ők és a hozzájuk hasonlók!
 
A Roma sátorban a Gypsy Devils szlovák banda húzza a Pacsirtát.
Előttük a pécsi Dutár, amely jó, de nem koherens. A nomadás Balogh Gusztit a legjobb szájbőgősnek mutatják be, pedig ő a legjobb férfi cigány énekes.
 
A katalán színház látványos. Vécsi Tibor szerint ők hatással voltak a VHK színházra is anno, amelyről legendák keringenek.
A Fátnomór zenekar énekese még mindig jó – ezt sikerül megtudni egy zenész kollégától, merthogy arra sem megyek el. Pedig emlékszem ’92-ben …
 
Az Afro színpadon egy tucat ember üti a dobokat, két lány vadul táncol oldalt – az egyik korom fekete afrikum. Olyan jók, hogy a fő djambés behívja őket a színpad elé, a tömeg őrjöng.
A dervisekről lemaradok, mert épp beszélgetek, a kínai punkokról is, mert épp az ellenkező irányba indultam el. Szembe jön Harcsa Veronika. Jól néz ki.
Kommentek megtekintése (1 komment)

 


2009.08.13. 17:49 | Szerző: emil | Kommentek: 0

Az emberiség örök kérdése – hogyan tudunk úgy élni együtt, hogy jó legyen?

 

Az emberiség örök kérdése – hogyan tudunk úgy élni együtt, hogy jó legyen?
 
A kereszténység az egész világra próbálta rákényszeríteni receptjét annak reményében, hogy a világból egy nagy mennyország lesz.
 
A marxisták kisebb csoportokban – osztályokban – gondolkodtak és azt hitték, hogy ha a rossz osztályokat megszüntetjük, a jókat meg kielégítjük, kommunizmus lesz.
 
Nacionalisták egy nemzetre szűkítették a megboldogítandó embercsoportot, de az sem vált be – a nemzeten belül is mindenki másképp akart boldogulni („Madagaszkár a madagaszkáriaké”, de mi legyen azokkal a madagaszkáriakkal, akik szerint ez nem így van?).
 
A hatvanas évek gondolkodói kiáltották a ma is érvényes megoldást: a szabadság, testvériség, egyenlőség elvei szerinti együttlét nem illúzió, illúzió ennek a Parlament általi bevezetése. Állj össze azokkal az emberekkel, akik hasonlóképpen gondolkodnak és csináljátok meg.
 
Kis csoportokban működik. Aki rájön arra, hogy a média szennyt és a létező politikai rendszert nem a csúnya bácsik, hanem a társadalom jelenlegi fejlettségi szintje szüli, az nem csodálkozik, miért nem terjed a jó hír. Helyette elmegy az R33-ba a nap bármelyik szakában és jól érzi magát.
 
Az R33 egy nyitott társaság, önszerveződő kommuna, érdek nélküli embercsoport. Ha ott hagyod az értékes hangszeredet a közösségi szobában, biztos lehetsz, hogy nem tűnik el. Ugyanazokat az arcokat láthatod a pult mindkét oldalán. Egyszer sörözöl vele, máskor zenélsz vagy komoly projekten dolgoztok. Kreatív személyek összeadott energiája, amely értékeket hoz létre. Új zenei felvételek és formációk, felejthetetlen együttlétek.
De a legjobb lesz magukat a fiúkat megkérdezni, mi is ez az egész.
 
 
 
MDN:- Mikor, hogyan, miért alakult az R33?
 
R33: Sok évvel ezelőtt alakult egy társaság, mely elkezdte magába szívni azokat az energiákat, melyek szerintünk nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy egy közös valami létre tudjon jönni. Azért mondjuk valaminek, mert mi sem tudjuk igazából mi ez. Ez létezik és valahogy mindenki önálló egzisztenciaként ráhangolódik és átadja magát neki. Összehozott minket a sors, vagy a véletlen (nem is fontos hogy mi) és élvezzük egymás társaságát, mert itt mindenki értékes.
 
MDN:- Volt-e az elején megtervezve, hogy ilyen lesz, vagy véletlenül lett ilyen?
 
R33: Természetesen minden magától alakult; rengeteget dolgoztunk, de valójában szerencsénk volt.
 
MDN:- Milyen fejlődésen keresztül ment az idea, a valóság?
 
R33: Nehezen fejtettük meg ezt a kérdést, de válaszunk a következő: A rendszer abból áll, hogy 24 órás jelenlét van egy viszonylag kisebb területre összezárva. Amikor valaki ébred, a másik lefekszik és vica versa. Folyamatosan mennek a próbák, a felvételek. Vannak házikoncertjeink, amikoris az itt próbáló zenekarokból akár korlátlan számú zenész fog össze egy-egy improvizáció erejéig, avagy saját dalaikat játszva hangosan vígadni. Ez a hozzállás mindig is jelen volt a kezdetektől fogva; most már van hozzá infrastruktúránk.
 
MDN:- Mutassátok be a 3 helyszíneteket.
 
R33: Ez itt a kert. Ez itt a közösségi szoba. Ez itt az egyik stúdió. Ez meg egy próbaterem. A konyhát, meg a zuhanyzót még meg sem mutattam... ja várj... a légkondi. Egy szerverszoba is van.
 
MDN:- Mire számíthat egy külső ember, aki besétál egy este az R33-ba?
 
R33: Kiszűrődő zene után belép az illető a vágóhídi illetménybe, amikor is egy viszonylag sötét előszobába érkezik (még nincs ott lámpánk). Ekkor megszólítja egy titokzatos hang: "Bocsi, van egy cigid!?" Ha adsz neki, lapozz az interjú végére! egyszóval (hárommal) kaland - játék - kockázat! A FŐHŐS TE VAGY!
 
MDN:- Milyen szolgáltatásokat nyújtatok?
 
R33: A helyszínen 3 stúdió és egy próbaterem működik. Professzionális felvétel, keverés és mastering, szabadon választható hangmérnökök. Jó hangulat és precíz munka. A klubszobában alkalmi koncerteket tartunk, családias légkörben...
Akit érdekel az tekintse meg a www.r33.hu weboldalt és mindenre fény derül.
 
MDN:- Miért fontos, hogy több próbahely és stúdió egy helyen legyen? Van ez hatással a zenei eredményre?
 
R33: Hát persze. A zenészek hatással vannak egymásra; nem is kicsit. Például rengeteg zenekar született itt, pusztán a közös együttzenélések okán. A zenei eredmény pedig abban is rejlik, hogy hogyan érzed magad, miközben játszol és milyen hatások érnek.
 
MDN:- Meséljetek néhány, R33-ban született együttműködésre.
 
R33: Rengeteg történet van, egyet most elmesélünk. Az R33 fesztiválon, a Gödörben, két színpadon 22 zenekar lépett fel váltott üzemmódban. Este 7-től hajnali 3-ig tartott a buli, összesen 10 perces késéssel, gördülékenyen, zökkenőmentesen lezajlott minden. Még a kidobók is azt mondogatták: "Amerika!"
 
MDN:- Kik vették fel lemezüket eddig az R33-ban?
 
R33: Dust, Nemjuci, ZAP, I.O.N., N.O.I., Mr. PapaGiorgio, közel10, Fókatelep, Houdini, Óperentzia... és még sokan mások.
 
MDN:- Bármi más, amit fontosnak tartotok elmondani?
 
R33: Adtál a cigidből egy éppen arra vetődő aktuálhiénának, ezért az este végére el fog fogyni egy egész dobozzal. Kalandod véget ért!
Kommentek megtekintése (0 komment)

 


2009.08.10. 14:32 | Szerző: Zendo | Kommentek: 0

A Petőfi hasonmásverseny győztesét - Rutkai Borit – én csak porcukorbajusszal tudom elképzelni, amint a saját készítésű császármorzsájába kóstol bele a filmvetítés utáni jamborin kockás plédjére leheveredve.

 

A sokszínű művésznő az indigó gyermekekhez hasonlatos jelenség. Ők mintha nem is földi lények lennének, szüntelenül mosolyognak , élvezni tudják az élet apró örömeit, már maga létezés olyan örömet ad nekik, mintha egész álló nap pillangókat kergethetnének Isten végtelen nyári rétjén.
Megláttatják velünk a szépet és a jót és remélhetőleg egy kollektív tudatszintugráshoz vezetnek el bennünket, mielőtt cél vesztett fantomként végleg beleszürkülünk a plázák és gyorséttermek dermesztő egyformaságába.
 
Indigó mivoltáról legkönnyebb lenne úgy meggyőződni,hogy ha hasára rajzolnánk valami szépet és ha az a hátán azon nyomban megjelenik, akkor indigóságához nem férhet kétség.
Mint ahogy tehetségéhez sem:Bori filmezik, ír, forgatókönyvír, blogol,fest és a koncertszínpadon is jól fest. Bár a Budapest Bárban is jól érzi magát.
 
Valamit mindig fognia kell a kezében, legyen az ecset, filmfelvevő, toll, vagy mikrofon. Hogy a tantrikus gyakorlatokat ne is említsem...
 
Specko Jedno nevű zenekarától a kedvenc számom a „Bácsi a biciklin”. A combnyaktörő mutatvány szereplőjét talán maga Hrabal ihlette. Csak őt sajnos nem hozta vissza az életbe egy nővérkeruhába bújt angyal utolsó kiugrása után az életet adó csókjával. C'est la zsizny.
 
Nagyon tetszett még az oroszul előadott csasztuska hangulatú „Hazám” című dal (Petőfi is ezt hallgatta utoljára) és a „Világbéke”, ami azonban a sok ezer szépségkirálynő jelölt szorgos erőfeszítései ellenére sem látszik megvalósultnak. Talán Észak-Koreában több ilyen jellegű rendezvényt kellene szervezni a sok Atom Anti rajzfilm vetítése helyett.
 
A Petőfi Sándor óvodai klasszikus szerzemény is üde színfolt. Urbanulógusok egy csoportja szerint létezik egy: „Felesége tangába' , úgy mennek a plazába...” változat is, de ez népszerűségben még nem vetélkedhet az orthodox bugyi / mozi verzióval.
Kommentek megtekintése (0 komment)

 


2009.08.08. 16:31 | Szerző: Szabó András Bálint | Kommentek: 0

Hát mi igényeltük. Annál is inkább, minthogy a Bakonyiak törzsfőnöke az a Cseh Tamás volt, akinek zenéje és rendkívül érzékeny, intellektuális mondanivalója, gondolatai köré akkor tájt már szerveződni látszott egy kisebb baráti társaság az osztályból.

 

1989- et írunk, valahol a Pilis erdeiben, civilizációtól mentes természetvédelmi területen, picinyke indián törzs nyomaira bukkanunk. 

Valamikor évvége felé, osztályfőnöki órán Jakab tanár úr barátja látogatta meg a renitens 3/A- t, a József Attila Gimnáziumban, mondván ő a Bakonyi indián törzs egyik főnöke és segítségünkre lenne – amennyiben igényeljük – egy saját kis nomád indiántábor felállításában, amolyan bakonyi mintára. Hát mi igényeltük. Annál is inkább, minthogy a Bakonyiak törzsfőnöke az a Cseh Tamás volt, akinek zenéje és rendkívül rendkívül érzékeny, intellektuális mondanivalója, gondolatai köré akkor tájt már szerveződni látszott egy kisebb baráti társaság az osztályból. Persze, hogy elmegyünk két hétre indiánnak, ha valóban olyan lesz, mint ahogy azt az osztályfőnöki órán leírták, és képekkel illusztrálták nekünk.

Az Antoinet és Désirét, a Jóslat, vagy a Frontátvonulás dalait, már-már filozófiai magasságokba emelkedő gondolatiságát úgy szívtuk magunkba akkortájt, mintha kötelező lett volna. Nem volt mit tenni, hatottak a dalok és a szöveg, valamint Cseh Tamás előadásmódja, a világ egyik legnehezebb műfajában, egy szál gitárral a kézben. Olyan jó tanácsokkal látott el és vértezett fel minket, hogy még e jubileumi 20 év távlatából sem kopott meg a fénye, csillogása, s talán még intenzívebben éljük meg a „munkásszállós, Vetró Irénes, születésnapos, nagy régi sólymos” történeteket, mint egykoron.

Bereményi Géza és Cseh Tamás rendkívüli alkotópárosa ott, akkor, azokban a tiszta és idilli gimnáziumi években vésődött belénk örök időre, lényünk és személyiségünk intellektuális vázát képezve. Már hallom előre a hazai zenész elit megnyilvánulásait e szomorú esemény kapcsán. Egyesek valószínűleg majd arról elmélkednek, hogy tudott-e zenélni vagy sem – nekik most is ez a legfontosabb -, mások meg inkább saját fényüket polírozzák még e szomorú aktualitás kapcsán is. Ők, valószínűleg nem sokat értetek meg abból, amit az igazi nagyok üzenni szerettek volna nekünk, egyszerű pilisi, bakonyi indiánoknak itt, a kis magyar ugaron, valahol a kelet- európai füves préri legszélén.

Szerencsére a bakonyi törzsfőnök szelleme már örökre a mienk, s bár útra vált, de a jobbik részét mégis itt hagyta nekünk, egyszerű rajongóknak, mindazoknak, akik a világ dolgai iránti érzékenységet az egyszerű verbális megnyilvánulásnál, kicsit komolyabban gondolják, ahogy azt Cseh Tamás tetteivel és művészetével bizonyította mindvégig életében. Köszönjük, hogy lényünk, személyiségünk formáltátok, mert részünké váltatok mindörökre, köszönjük!!

Kommentek megtekintése (0 komment)

 


2009.08.06. 15:32 | Szerző: emil | Kommentek: 0

 Van-e összefüggés az előadó fellépti díja és zenéje értékessége, bocs, potenciális eladhatósága között? A zenehallgatók leblokkolnak ennél a kérdésnél, a szakmabeliek pedig olyan, egyszerre maghatározhatatlan és mindentudó arckifejezést vesznek fel, amilyet a politikusok szoktak, ha megkérdezik tőlük, lopnak-e a T. Házban.

 

Sétánk helyszíne Taliándörögd fő utcája, melynek egyik végén a messziről rendőrnek, közelről másnapos őslakónak látszó Völgy Őrök állnak, a másikon pedig a Napfény kemping tulajdonosa tárgyalja ki a mindenkori hallgatókkal azokat a témákat, amelyek az „ilyen csak Magyarországon van!” mondattal kezdődnek és végződnek.

Július 31. van, a pót-Kapolcs fesztivál kísérlet első estéje. A látvány alakul, a feeling majdnem kapolcsi, de…

Kétféle hivatalos hangforrás hallatszik. Az egyik a mulatós szinti zenekar, amely olyan mulatságosan néz ki, hogy csak pár óra eltelte után kezdünk arra gondolni, hogy jó-jó, de most már elég.  A másik sokkal fájdalmasabb, egy 80-as évekbeli hős-rock imitátor zenekar a Klastrom kocsmában, amely olyan szinten gáz, hogy a Völgybe lehozott humorérzékünk be sem tud kapcsolni.  Testi fájdalmunkat tetézi a szívfájdalom is, amikor ránézünk a finom-akusztikus-világzenés csapatra, akinek a műsor szerint már 1 órája játszania kellene – ugyanezen a színpadon, a rock monstrumai után.

Fél 10 helyett 11-kor felmennek végre a színpadra, előre félve a felpörgött 20 rock rajongó reakciójától. Beállnak, és akkor jelenik meg Szőke András azzal, hogy a műsor szerint most sztriptíz lesz és tessék lemenni a színpadról. A finom lelkű világzenészek csak bámulnak, a hegedűs elkezd kántálni a mikrofonba: „Sztriptízt akarunk! Sztriptízt akarunk!”, természetesen van, aki kiabál vele. A zenekar levonul, aztán sztriptíz, aztán felvonul és lenyomja a műsort – nem teljes létszámban, mert van, aki nem vállalja a szégyent.

Technikai részletek: ez a zenekar nem kap gázsit, nem kap úti költséget, nem kap szállást, és az említett történet előtti órákban még azzal is volt kavarás, hogy egyáltalán felléphet-e, merthogy a szervezők egymásra szerveztek.

Tekintsünk a kulisszák mögé. A fesztiválon fellép jó pár híresség. Ők nyilván nem ingyen jöttek. Ezen kívül játszik sok kisebb zenekar, többségük a fent említett feltételek szerint. Sok alszervező meg volt bízva azzal, hogy hozzanak zenekarokat, de az irányítás nem volt erős kezekben, mert különben nem történhetett volna meg, hogy egy központi színpadon az esti fellépési sorrend a következő: metál, csendes világzene, sztriptíz, flamenco.

Félreértés ne essék – a gond nem az alacsony művészi értékeket képviselő produkciókkal van, hiszen ez nem a Művészetek Völgye, hanem Taliándörögd falu saját fesztiválja. Hadd mulatozzon mindenki, ahogy kedve tartja. A gond a komoly szervezési hiányokkal van, de főleg a kevésbé népszerű zenekarokkal való bánásmóddal.

Van olyan, hogy nincs pénz, de jó a buli és a zenekar bevállalja. Ilyenkor illik kifizetni az útiköltséget. De ha arra sincs pénz, akkor szállást biztosítani. Lehetett volna egy drága produkcióval kevesebb és 50 elégedett „kis” zenekarral több, akik a fesztivál jó hírét és nem a keserűséget terjesztik.

A Művészetek Völgye egy olyanfajta falusi turizmus, amit tisztán kell tartani. Nagy eredmény, hogy idén Taliándörögdön sikerült olyan légkört teremteni, mintha Márta István fesztiválja még élne. Ezért hála a szervezőknek. Reméljük, hogy jövőre jobban figyelnek majd a részletekre.

Augusztus első napján kisgyerekek kiabálására ébredünk. Kiderül, hogy amíg mulattunk, néhány család a sátrunktól pofátlan közelségbe telepedett le. A nap átsüt a Tesco-s sátor falán és már nyolckor kénytelenek vagyunk kinézni a nagyvilágba. Szemben a hegyek és az erdők, körülöttünk szaladgáló gyerekek, lenge öltözetű anyukák és kemping cuccokat szerelő apukák. Civil élet. Szeretem.

Kommentek megtekintése (0 komment)

 


2009.08.03. 10:16 | Szerző: Zendo | Kommentek: 0

A zenekar neve lovári nyelven annyit jelent, mint Isztambul utcáin végigszáguldozni egy Ducati Monsteren. Zenéjüktől még a halottak is táncra perdülnek.

 

Hibernált agyhalálközeli téli álmunkból, amikor a takarót fejünkre húzva morfondírozunk azon,hogy tulajdonképpen miért erre a nyavalyás bolygóra kellett leszületnünk, ahol csak kín és szenvedés vár ránk mert zord BKV ellenőrökkel és érthetetlen adónyomtatványokkal kell gigászi harcot folytatnunk már az első taktusoktól megolvad a kásás jég ereinkben és felpattanunk,mint Uma Thurman a Ponyvaregényben. Tű a szívbe, ez felkelt haver!
 
A sodró lendületű zene még akkor is táncra késztet, ha nincs hallásunk. Speed-függő kígyóbűvölőre emlékeztet a fúvósok játéka (Makó Péter, Barcza Gergő) és mi kobraként vonaglunk és újracsatlakozunk az univerzum energiaáramába. Pantha Rei. A fúvósok nyomában Csurkulya József vágtat cimbalmon, a két Attila ( Herr és Sidoo) gitáron. Az ördögi ritmusokat pedig Somos Péter adja dobon és Pettik Adam derbukán, kannán. A kannavíz legalizálásáért kardoskodva.
 
A 2005-ös “Ha megfogom az Ördögöt ...” lemezükön még Szalóki Ági énekelt, és vendégként Miczura Mónika, 2007-től  már a fiatal tehetség: Magyar Bori kápráztatja el hangjával a közönséget.
 
Igazi nyelvi csemegét kínálnak az archaikus népdalok amitől még Lőrincze Lajos is megnyalná a tíz ujját :
 
Én kinézek ablakon 
S az lájbimat gombolom.
         ***
Este jő szürkül bé tűzheleket seperd bé
Mert nem tudod ki jön bé ki ez este bé jött volt
Ki ez este bé jött volt kilenc almát hozott volt
 
Régi nagy kedvenceim, ha ez még nem derült volna ki az előzőekből, de még csak kétszer sikerült hallanom őket élőben. Az Erzsébet téri koncerten akkor tömeg volt, hogy nem is fértem a színpad közelébe. A hangosítást pedig egy házimozi szettel oldották meg, mert csak hangfoszlányok jutottak el a fülemig, az Óbudai nyár rendezvény pedig ülős koncert volt 90%-ban nyugdíjas közönségnek, ezért a pacemakerek miatt kicsit vissza kellett fogniuk magukat. Szóval adósak még egy bulival, ahol kedvemre kitáncolhatom magam végre és torkom szakadtából énekelhetem majd velük együtt,hogy: Rume rume rumeláj, haidi haidi haidi! Jelentsen bármit...
Kommentek megtekintése (0 komment)

 


2009.07.31. 08:50 | Szerző: Ruttkai Bori | Kommentek: 0

Debrecen. A vonat nem mehet gyorsan. Mert a sínek olvadnak.
Sikeres landolás. Fekete, fehér, és pepita bőrszínű egyetemisták.
A következő éles szín a kék konténer. A hátamat egy elhagyatott Állatkert fedezi.
A kék konténeren túl a Campus fesztivál. Érzem amíg nem érem el a Kiss Erzsi Zenekart nem leszek nyugodt.

 


Lombok hajlanak, víztorony spriccel az égbe, beengedő bácsi kérem én ma itt fellépő leszek, tessék beereszteni.
Elérem a Kiss Erzsi Zenekart. Erzsébet bordó-hajjal rózsaszoknyában jön dirrel-durral, kerubino kacagással az interjúról.
Mindenkit derékba kerubínozik, akit csak szembetalál.
Az Erzsi-koncert után majd mi megyünk dolgozóba a Bp. Bárral.
A budoárunk egy billegő fehér kocka. Fesztivál-inasok hoznak egy nagy tükröt, melyben látom, hogy Németh Juditot rákapattam a horgolásra.

A tinédzsrek fegyelmezett boldogságban elkezdenek *párokban* táncolni egy szvingre.
Ilyen még SOHA nem volt. Hajladozó átmenet az üldögélés és s csápolás között.
A sötét és a tömeg egyenesarányosan növekszik. Csak a rózsaszínű reflektorok tudják ki van itt.

A kedves publikum ma este csupa egyéniség, karakter. Zsebemben hazaviszem kicsinyített makett hasonmásukat.
Hajnalban kiteszem őket az asztalra.
Álomredőkön keresztül nézem őket, hogyan szvingelnek a hegyező és a radír között.
 

Kommentek megtekintése (0 komment)

 


2009.07.29. 13:30 | Szerző: emil | Kommentek: 1

Voltam egy fesztiválon Kárpátalján. Formáját tekintve trance, tartalmát – sok laza mosolygós ember összejövetele.  Táncoltak, teáztak, fürödtek a tóban, beszélgettek a tűz körül.

 

A következő héten jártam a Hegyalja fesztiválon, ahol a Pepsi színpadon léptem fel. Ez előrelépés volt az elmúlt évekhez képest, amikor a Multifilter színpadon játszottam, mert ott szigorú kordonon keresztül lehetett csak belépni és a biztonságiak kis híján megvertek egy lányt, aki fényképezni próbálta a zenekart.

Most megkerestem a Pocoló Nomád Sátrat üzemeltető barátaimat. Ez egy csendes-ülős-filmnézős-ambientes helyszín. Hegyalján a metál sátor mellett kaptak helyet, hiába próbáltak a szervezők józan eszére apellálni. Épp zárva voltak, mert egy tömegverekedés után féltek a betérő agresszív fiataloktól. Később találkoztam egy ismerős lánnyal, akinek ez a kedvenc fesztiválja, a helyszín és a fellépők miatt. Beszélgettünk, és elpanaszolta, hogy folyamatosan beszólnak neki, megjegyzéseket tesznek a külsejére. Visszaemlékeztem a hegyek közötti fesztiválra, ahol nem voltak sztár fellépők, viszont a fentiek teljesen elképzelhetetlenek. Ott minden ismeretlennel lehetett mély beszélgetésbe merülni. Az emberek széles mosollyal találkoztak és váltak el.

Elgondolkoztam – mitől jó egy fesztivál? Miről szól egy fesztivál?
Szerintem arról, hogy az emberek jól érzik magukat együtt. Ez az elsődleges. A „híres zenekarok – nagy tömeg – sok reklám” recept egyfajta frusztrált érzést vált ki az emberben, ami csak nagy alkohol-kábítószer adaggal alakítható át élvezetté. Talán ez csak magánvélemény? Nézzük meg közelebbről a világ leghíresebb rock fesztiválját, a Woodstockot. Mitől a legnagyobb? Nem léptek fel rajta az akkori élvonalbeli zenekarok. Nem volt ott se Beatles, se Rolling Stones, se a listavezetők. Aki látta a woodstocki filmet talán észrevette, hogy a színpadok előtt max párezer ember állt, százezrek pedig fürödtek, csúsztak a sárban, buliztak – jól érezték magukat együtt.
Most is vannak ilyen fesztiválok. Aki csak azt veszi észre, amit a média elég közel visz az orrához, nem tud róluk. Nekem a következő a Hanna fesztivál. Szervezője úgy jellemezte a célját: „olyan fesztivált szeretnék, ahol mindenki meztelenül van”. 
 
 
Kommentek megtekintése (1 komment)

 


2009.07.29. 13:10 | Szerző: Ruttkai Bori | Kommentek: 0

- Édes Zenekarom!
- Szia Bori!
- Visszatértem Franciaországból!
- Szép vagy és barna!

 


- Hoztam nektek bádogalumínium-újrahasznosításból eredő matchboxokat!
- Köszönjük!!! Oh, milyen szépen gurulnak!
- Gyertek menjünk be ebbe a kis szobába, és csináljunk egy nagy Lemezt!
- A monitor fényében fürdetjük arcunkat. Hangszereinket sávokká sodorjuk.
Nuendo projektekből szövünk rád fellépő ruhát.
- Egy hátravetett hajnalon megszületeik a LEMEZ, ami oly sok embernek okoz majd örömöt. Felszabadulást. Könnyeket. És mosolyt.
- Mindörökre eltöröljük a rabszolgizmust és az álomtalan éjszakákat!
- Testvéreim, most visszatérek a Matrjoska Szkafanderembe, hogy missziónkat gátlástalanul folytassam holnap is!
- Drága nővérünk! Az Éj legyen egyívású veled.

Kommentek megtekintése (0 komment)

 


2009.07.28. 14:04 | Szerző: Ruttkai Bori | Kommentek: 0

Ez a zenészeknél egy biológiai folyamat. Testüket egy csillogó kemény karosszéria veszi körül, A védő páncél alatt akár több zenész-lény is képes együtt élni szimbiózisban. Szárnyak, és ízelt lábak nem fejlődtek ki. Fekete gömbölyded végtagok végeznek intenzív forgó mozgást.

 


Finom érzékszerveivel ha koncerthelyszínt szimatol levedli magáról páncélját, élete új fejlődési szakaszba ér. Egész este a fény felé fordulva hangosan ciripel; magányosan vagy csoportokba rendeződve. Hajnaltájban társaival együtt visszabújik páncéljába.
Hazatérnek a hatalmas kaptárban, ahol újra levedlenek, és páncéltalanul térnek nyugovóra. A következő bemikrobuszozozódási állapotig 1-2 napon át alszanak, rekreálódnak. Az állat benzinkutaknál táplálkozik, egy benzinből, kolbászból, jégkrémből és csipszből álló sajátos menű biztosítja életben maradását.
SZIGORÚAN VÉDETT FAJ!!!

Diósgyőrbe megyünk. Budapest Bár kolóniával. A Vár-Bárban Géza bá zongorázik. Mikor nem láttuk hogy ki az, azt hittük, hogy a mi Karcsi zongorál ilyen szépen.
Géza bának a vezeték neve is : Géza bá. Amit kérünk eljátssza, izgalmas futamokkal, érzékenyen. Elmegyünk dolgozni a Várba. A teltház tövében ül egy ember, piros nadrágban és fehér ingben, minden szám után harsányan örül. HOP HOP- ezt kiabálja. És nagyokat kacag. A Vár WC előtt egy kedves fiatalember megkérdezi, hogy egy nem-énekes is használhatja e a helyiséget. Kételyei eloszlatása után arról faggat mit fogok énekelni, és szabad e táncolni.
Felhatalmazom a testmozgásra, és megkérdezem kinek küldhetem majd a számot. Akkor derül ki hogy Dani nap van. Lambadámat így a Dánieleknek dedikálom. A szoknyasuhogtatásból magam is kiveszem a részemet. Bár eléggé feszülős (feszkós-teszkós) a miniruhám. Inkább csak kavarog, mint suhog.
Tegnap Mars Voltára futottam a Ligetben, kedélyes izomláz feszít a lábamban, de szeretem ezt az érzést. Egy illúzió hosszal izmosabbnak érzi magát az ember(némber).
Koncert után visszatérés Géza bához, szereti ahogy énekelek, én meg szeretem, hogy szereti. Üvöltözök is nagyokat kedvemre.
Fizetéskor kapok a Várról egy szép képet (lásd 200-as).
Juci kék-plédben, megjelenik a kocsma-ajtóban. Egyértelmű jel, hogy induljunk már haza. Bemikrobuszolódunk.

Ruttkai Bori
 

Kommentek megtekintése (0 komment)

 


2009.07.10. 11:19 | Szerző: Szabó János | Kommentek: 0

Minden tiszteletem a magyar zenészeké, akik egy kis ország kis piacán csökkenő lemezeladások és ezer forintos koncertbelépők mellett nem adják fel a túlélésért folytatott harcot. Ma már az óvodások is gyakorlatiasabbak és jövedelmezőbb foglalkozásokról álmodoznak :énekesnő és rocksztár helyett a kislányok pornószínésznők szeretnének lenni, a kisfiúk maffiavezérek.

 

Minden tiszteletem a magyar zenészeké, akik egy kis ország kis piacán csökkenő lemezeladások és ezer forintos koncertbelépők mellett nem adják fel a túlélésért folytatott harcot. Ma már az óvodások is gyakorlatiasabbak és jövedelmezőbb foglalkozásokról álmodoznak :énekesnő és rocksztár helyett a kislányok pornószínésznők szeretnének lenni, a kisfiúk maffiavezérek.

Most értesültem róla,hogy másodszor is megrendezésre kerül a Magyar Dal Napja szeptember 13-án. Presser Pici fejéből pattant ki az ötlet tavaly és ötvenezer ember élvezte a nem mindennapi zeneünnepet. A Szigeten a nulladik nap programja most a Zene a rasszizmus ellen lesz.

Faithlesstől kell,hogy idézzek: „Racism is a weapon of mass destruction.”

A magyar értékek megőrzése sokszor elég furcsa formát ölt, most láttam a Nemzeti Érzelmű motorosok találkozójának a plakátját, ahol számos hagyományőrző program várja a két keréken érkezőket. Még ha lovastábor lenne.... Biztosan lesz motorról hátrafelé nyilazás, csodaszarvas gázolási verseny, lesz sok bőrdzseki rovásírásos Honda Goldwing felirattal, aztán még Bécs büszke várát is lehet hogy újra beveszik a labancok meg imádkozhatnak,hogy a magyarok Harley Davidsonjaitól ments meg Uram minket!

Szerencsére egyre több hazai tehetség jár sikerrel külföldön is. Yonderboiról például elmondhatjuk,hogy Dugovics Titusz óta nem volt ilyen kiugrás a magyar történelemben.

A Magyar Dal Napján hallottam először a Csík zenekartól a Quimby dal (Most múlik pontosan) feldolgozást és férfiasan bevallom folytak a könnyeim a meghatottságtól. Bár lehet hogy az előttem álló nagymama dezodor helyett könnygázzal fújta be hónalját. Azóta is csak sötét napszemüvegben merek eljárni a Csík zenekar koncertjeire. Nem tudom mi lehet a titkuk, vajon a zenére is igaz,hogy két különböző stílus ötvözete, valami egészen erős új anyagot ad és közben óriási energia szabadul fel?

Presser pedig úgy fog szerepelni a történelmi lexikonokban néhány oldallal Semmelweis Ignác előtt, mint a Magyar Dal megmentője. Ő lesz majd a MiénkIttA tér névadója.

Egykori ellenségek tették le a csatabárdot a szent ügy érdekében tavaly a színpadon , ahol ellenszenvnek, szakmai féltékenységnek nyoma sem volt: a zenészek valósággal megtáltosodtak és végre megtört a turáni átok Összefogott a zenei élet színe-java!

A nyugdíjasmaffia támadásainak kereszttüzében álló MR2 sokat tett a fiatal magyar tehetségek népszerűsítésért. Bár mintha az utóbbi időben kicsit „eldiszkósodott” volna. Amikor a Pet Shop Boys zenéjét egy nap tízszer lenyomták már lendítettem is a baseballütőmet, de aztán mégis megkegyelmeztem a Tivoli Audio fekete dobozának.

Franciaországban 70%-ban hazai zenét köteles a média sugározni és csak 30% külföldi zenét adhat. Nem véletlen, hogy a sovinizmus szó is francia eredetű: a franciák a leghűségesebb vásárlói például a francia autómárkáknak. Pedig Renault, Peugeot és Citroen helyett jobb és szebb autókra is telne nekik. De nekik legalább van annyi eszük,hogy a hazai ipart és a hazai munkahelyeket védik foggal-körömmel, szakszervezettel.

Most a válság alatt látszik igazán,hogy Magyarország mennyire a lakókocsi kapitalizmus áldozata lett és az olcsó munkaerő és adókedvezmények miatt betelepült cégek rögtön szedik a sátorfájukat ha valahol még olcsóbban tudják előállítani termékeiket.

A 80-as évekig tartó vasfüggöny viszonylag nagy hazai piacot teremtett a magyar zenészeknek, már akiknek megjelenhetett lemezük az átkosban, külföldre csak nagyon kevesen juhattak ki. A VHK hollandiai fellépéséért például személyesen Beatrix királynő járt közben még a 80-as években.

Minden magyar zenekar sokat remélt a nagy lemezkiadók bejövetelétől, de ők is leginkább csak piacot vásároltak és kevés hazai tehetség külföldi kibontakozását segítették

Az internetkorszak a myspace-szel szerencsére megnyitotta a világot a magyar zenészek előtt. Számos izgalmas külföldi-magyar kooperációnak lehettünk tanúi, például a Membrán / Cadik lemezen amerikai hip-hop kiválóságok énekelnek,és még csak ide sem kellett repülniük a felvétel miatt. Nicola Conte Harcsa Veronikával turnézik Európában. Heavy metal nagyhatalom lettünk.

Várom nagyon a szeptember 13-án a Magyar Dal és Magyar Zene ünnepét, bár a politika és a vallás, mint Mózes a Vörös tengert országunkat ketté osztja, de ezen a napon felejtsük végre el a tatárjárás borzalmait, hogy miként bántak el velünk az avarok, éljünk végre a jelenben és a sebek nyalogatása helyett tiszteljük meg jelenlétünkkel a hazai tehetségeket! És mondjuk el egy fohászt értük!

Konferál Kimnovak. Ámen. Ja nem:showman.

Kommentek megtekintése (0 komment)