Magyar Dal Fővárosa - Bikavér Színpad (Dobó tér, Eger)


Magyar Dal Fővárosa - Bikavér Színpad (Dobó tér, Eger)

2010-ben a Magyar Dal Fővárosa megtisztelő címet Eger városa nyerte el. Eger rendkívül izgalmas programmal készül szeptember 12-re, a város szinte minden pontján szólnak majd a magyar dalok.

 

A Magyar Dal Napja Gerendai Károly ötlete alapján hirdetett pályázatot a „Magyar Dal Fővárosa” cím elnyeréséért. A pályázaton a főváros kivételével bármelyik magyar település indulhatott. A kuratórium tagjai Eger város terveit találták a legígéretesebbnek, így 2010-ben Heves megye székhelye a magyar dal fővárosa. 

Dal főutca, Széchenyi utca, Eger Eger rendkívül izgalmas programmal készül szeptember 12-re, a város szinte minden pontján szólnak majd a magyar dalok. A Széchenyi utca erre a napra a Dal főutcájává alakul, ahol délelőtt gyerekműsor lesz, délután pedig a helyi és környékbeli rockzenekarok várják az érdeklődőket. A belvárosban kórusmuzsika szól majd, a Dobó tér melletti Minorita templomban Seiber Mátyás Missa Brevis című műve hangzik el, a Rockpavilonban fiatal zenekarok mutatkoznak be, Eger szívében, a Dobó téren felállított nagyszínpadon pedig a Csík zenekar lesz a házigazda. A város országosan elismert művészei mellett a magyar zenei élet számos kiválósága színpadra lép. A Gajdos Népzenei Együttes, a Kerekes Band, Herczeg Flóra és a Veszelka Kommandó képviseli a helyi színeket, őket pedig Ferenczi György és a Rackajam, a Csík zenekar, valamint a Kiscsillag zenekar követi a színpadon. A programot Presser Gábor nyitja meg. 

A színpadi események mellett számtalan kísérőrendezvényt terveznek az egriek. A közönséget „zenevonat” szállítja majd a helyszínek között, a zenei könyvtár egész nap magyar zenei csemegéket kínál, lehet böngészni régi hanglemezek és kották között, és természetesen nem maradhat el a jó egri bor sem. A helyi borászok az általuk alkotott „magyar dal borával” köszöntik az ünnepet, a zenészek pedig az általuk írt „magyar bor dalával” tisztelegnek a kiváló egri borok előtt. 10:00 és 18:00 között a Dobó téri sátorban a Magyar Dal Napjával kapcsolatos totó tölthető ki. A helyes megfejtők egy éves ingyenes könyvtári tagságot kapnak, az olvasójegyek a Zenei gyűjteményben vehetők át (3300 Eger, Kossuth u. 18.).

Helyszín: Dobó tér, Eger

PROGRAMOK


VIDEÓ


Get Adobe Flash player
Hallod? - Magyar Dal Napja tv spot, 2010